DOMINIKAI BESZÁMOLÓ
Válassz ezek közül: Home Bevezető Beszámolók Heti fotók Egyebek
 
    2007. június 22.
Az átlagos estéimről

Még sosem írtam le normálisan, hogyan is telik itt egy délután, ezért most röviden elmesélem. A munkanap ugyebár reggel 7-től este 6-ig tart, és igyekszem is hatkor lelécelni, de néha még ez sem jön össze. Cserébe reggel csak fél nyolcra járok.
A hazaballagás (mivelhogy autóm eddig nagyon nagyon kevésszer volt) úgy 20 perc, és az az előnye az autózáshoz képest, hogy útközben tudok utcai árusoktól ezt-azt venni. Jellemző, hogy az egyik kis kordéról gyümölcsöt áruló haiti-i a múlt héten már úgy köszöntött, hogy Ááááá, el cliente de mangos! – nála ugyanis fantasztikusan finom mangókat szoktam venni. És olcsón adja, 10 peso egy bazinagy mangó. És szerencsére az lett a kedvencem. De szoktam hagyományos mangót, banánt és ananászt is venni.
Hazaérek tehát kb. fél hétre. Ekkor enni kell, mert az ebédszünet eddigre már a múlt ködébe vész.
Ha hétfő van, akkor ilyenkor elgondolkozok, hogy mit szeretnék csinálni, de az elmúlt két hétben (nem meglepő módon) a hétvége kipihenését választottam.
Ha kedd, akkor táncóra van. Így volt ez Kuba előtt a salsa órákkal, és ezen a héten ismét nekikezdtem, de most merengue és bachata órákra járok. Ez nincs messze, nagyjából annyi, mint a céghez elsétálni, azzal a különbséggel, hogy ehhez át kell vágnom a Centro Olímpicon, egy jó nagy és körbekerített parkon.



Óra után az oktatókkal       Az egyik terem      


Ha szerda van, akkor mindenképp vízilabda-edzés a program, mert a szerda és a péntek a „játszós” napok, ilyenkor kevesebb erőnléti-kínzás és több meccs van. Tehát ott a helyem. A Centro Olímpicoról már írtam, hogy a 2003-as pánamerikai játékokra lett szépen felújítva/megépítve, és 100-féle sportot lehet ott űzni. A Centro Acuático 3 medencéből áll: egy hagyományos 33 méteres úszómedence, egy standard műugrómedence standard toronnyal (3-5-7-10 méteres emeletekkel), valamint egy hatalmas 50 méteres medence, aminek az a különlegessége, hogy kb. 4 méter mély. Ezt egyelőre senki sem tudta nekem elmondani, hogy miért kétszer olyan mély, mint kellene, hiszen így nagyságrendekkel több vizet, vegyszert, karbantartást, stbt igényel. Ezek után nem is csoda, hogy rendszeresen vannak gondok.
A gondok két nagyobb csoportja a „vis major” (nincs áram; a szomszédos metróépítésről harapható füstöt terít a szél vagy annak hiánya a víztükör fölé; ugyanonnan műanyag-égetésből származó gázok illata borít be mindent; stb) és a saját hülyeségük (alul- vagy túlvegyszerezés). A nagy medence tehát rendszeresen kiesik. Amikor nem, akkor is van, hogy olyan színe van, hogy nem látom a saját lábamat benne… A színek egyébként az átlátszó, a kék és a zöld között változnak.


A parkból nézve       Meccs a műugrómedencében      
Fentről nézve      
Egy kontra-támadás       A Centro Acuático      


Csütörtökönte szintén táncórák vannak, amikhez elvileg a szombat lenne a harmadik, de azokat kategorikusan kizártam, szóval olyankor jön igazán jól, hogy egyéni oktatás van, tehát nem lehet lemaradni. Mindenki a saját tempójában halad az oktatójával. Ez jól hangzik, de akiben van egy kis logika, az láthatja, hogy így elég nehéz partnerrel gyakorolni. Hiszen minden órán mindenki mindig más szinten van. Ez pedig így elnyeri „a módszer legnagyobb hátránya” címet. De legalább jók a zenék, jófejek az oktatók, tehát nem kidobott idő és pénz a táncóra.
Pénteken szintén vízilabdameccs van, ami általában amolyan bemelegítés a csapatnak a szombati félnapos edzés/mérkőzéshez, amin én azonban sosem veszek részt. Marad tehát a péntek esti játék, ami az embernek a hét során fokozatosan fogyó erőmorzsáinak utolsó darabkáit is felemészti. A játék ugyanis az otthoninál hajszálnyival „erősebb” mezőnnyel zajlik. És van egy srác, aki kifejezetten erőszakosan játszik. Eleinte azt hittem, hogy csak engem nem bír, de utána kifigyeltem, hogy mindenkivel bunkó. Egyszer egy meccs alatt már többedszerre kapaszkodott durván a gatyámba, és úgy próbált visszahúzni, szóval akkor elkaptam, és jól megtunkoltam, mielőtt tuvábbúsztam, de ebből kisebb bunyó lett vele a következő támadásnál. Eléggé felkapta a vizet. Pedig az első gatyahúzás után megmondtam neki, hogy az ilyet hanyagolni legyen szíves… Azóta nem csinálja olyan erőszakosan szerencsére.
Pénteken meg ugyebár szórakozni is szokás, tehát miután otthon izibe’ lezuhanyoztam magamról az uszoda „v-izét”, általában még elmegyünk Pacoval billiárdozni, aztán meg egy pubba.
Ezzel pedig vége egy újabb hétnek, jön a várva-várt hétvége, amikor tényleg izgi dolgokat lehet csinálni. Ezekről szólt lényegében az összes eddigi beszámoló…

   
     
  Vissza