DOMINIKAI BESZÁMOLÓ
Válassz ezek közül: Home Bevezető Beszámolók Heti fotók Egyebek
 
    2007. április 16.
Egy sportos hét

Huzamosabb idő után most megint van mit mesélni. És ha minden a maga medrében halad tovább, akkor mostanában bőven lesz mit!

A múlt hét ugyanis mondhatni a „sport” jegyében telt el. Hétfőn (Húsvét Hétfő) ugyan itt nem volt munkaszüneti nap, valamiért mégis elmaradt a vízilabda, de ha már ott jártam úsztam egy erőset. Kedden ugyanis nem mehettem, hiszen kedden-csütörtökön esténként immáron többedik hete táncórákra járok. Megnézem, milyen az itteni „kubai” salsa. Egyelőre „érdekes” :-) Az otthoni jobban tetszik, mert otthon az egymással táncoláson van a hangsúly, itt meg a lépéseken. Azért ezt is rém élvezem, mert jó kis kihívás nekem a legegyszerűbb lépéskombinációt is megjegyezni és lelépni. Mondjuk olyan nagyon bonyolultnak sem nevezném, mert az első órán a 7 alaplépésből 6-ot megtanultam, a következő órán meg már a kombinációk közül is eljutottam a 4-dikig…

Szerdán viszont munka után újra az uszodába mentem, és játszottam egy jó hosszú meccsen a „nagyok” oldalán. A „nagyok” csapatában elég erős a mezőny, mert van köztünk ugyan olyan hobbista, mint én, meg van egy idősebb játékos is, de a többiek közül hogy csak néhányat említsek: az országos vizes-sportok szövetségének (vagy milyének) egy vezetője, valamint néhány országos szintű játékos. Ez utóbbiak közt van egy szerb srác, aki otthon vízilabdázott profi szinten, de már jó ideje itt játszik. Az ellenfél a „kicsik”, akik viszont nagyon-nagyon keményen megdolgoztatnak minket, tehát irtó élvezetes a játék. Utána még maradtam pár „kicsivel” ugrálni a műugrómedencénél. Majdnem azt írtam, hogy az üres medencénél, de az a lényeg, hogy már senki nem volt a margitszigeti sportuszodánál valamivel nagyobb komplexumban senki sem, csak mi.

Csütörtökön az ebédidő is vicces volt, mert az irodából 3 igen kolleganővel indultam ebédelni, mert azt mondták cipőt venni mennek. Gondoltam valami boltba, ne adj’ Isten plázába. Hehe. Ahogy azt Móricka elképzelte. Egy rém lepukkant negyed privát lakásának egyik mellékszobájában felhalmozott miami-i „importáru” (turkálda) volt a végcél, ahol amíg a hölgyek válogattak, én kaptam egy finom ebédet a háziaktól. Vicces kaland volt. Az egyik nőt lebeszéltem egy 100% műszál tarkabarka ruhácska megvásárlásáról, de különben nem mertem belefolyni a mustrába. :-)

Este aztán megint táncóra volt, ahol már párban gyakoroljuk a korábbi lépéskombinációkat, és bejelentették, hogy jövő szombatra szerezzek valami lányt egy szombati félnapos „táncműhelyre”. Nem teljesen világos, hogy mit fogunk majd táncolni, de az meg pláne nem, hogy kit fogok elrángatni. Valami majdcsak lesz… A tánccsoportból az egyetlen lány már nagylelkűen felajánlotta a barátnőjét :-)

Pénteken véget ért a hét, úgyhogy megint elmentem vízilabdázni, hogy kihasználjam az időt, mielőtt Paco hazaérkezik az egészhetes vidéki munkájából és elmegyünk az estébe. Szóval megint volt sport…bőven! Vicces, amikor a medencében úgy megy az irányítás, hogy Yugo! Centro! Hungría! Derecha! :-)

Este Paco megint jól lealázott billiárdban, ami egyre inkább kezd bosszantóvá válni, hisz pár hete még rendszeresen megvertem. Viszont nincs harag, mert beleegyezett egy a héten kikristályosodott tervembe…

Ez pedig nem volt más, mint hogy elvégzünk egy nemzetközileg elismert papírt adó búvártanfolyamot. A múltkori vízicipős élmények után (lásd a Meghívó bejegyzésben) elhatároztam, hogy ezt „kell” tennem. Hiszen mikor, ha nem most? Hol, ha nem itt? A helyeket a hét során végignéztem a neten, és találtam Boca Chicában egy franciák által üzemeltetett helyet. Ezekhez ki is mentünk szombaton, és egyből bele is vágtunk a sűrűjébe. Megnéztünk 5x40 percnyi PADI oktatóanyagot (spanyolul, de meglepődve nyugtázhattam, hogy jó 90%-át értettem, amit mondtak, mert nem dominikai spanyol volt, hanem „rendes”). Utána kicsit zúgott a fejünk, no meg késő délután is lett, szóval megbeszéltük, hogy másnap reggel folytatjuk.

Este igen fáradt voltam, szóval még örültem is a hirtelen jött zuhénak (az utcán a közvilágítás esők alatt hol folyton el-elalszik, ezt vicces az erkélyről nézni, mert ahogy bekapcsolnak a dízelgenerátorok a környéken, kisvártatva minden lámpa szépen visszagyullad). Így otthon maradtunk és életemben először szabályok szerint dominóztam. Derekas küzdelemben, de igen csekély pontszámmal aztán jól elvesztettem a 200 pontig menő játékot, de vicces volt. Aztán alvás.

Vasárnap ugyanis rekordkorai időben, f8-kor keltünk, hogy időben kiérjünk az oktatásra. Ott aztán kiderült, hogy Paconak nincs meg a bankkártyája, nekem meg nem dominikai naptári napra van a bankkártya limit, hanem vagy otthoni napra, vagy simán 24 órára (előtte nap este 6 után vettem le pénzt, ezért délelőtt nem engedett újabb tranzakciót). De még ez sem volt a baj a Treasure Diversnél, simán folytathattuk az elméleti okulást. Agyzsibbasztóan sok dolgot kell észben tartani, de nagyjából két részre lehet bontani a tudnivalókat: mi az amit csinálni kell, és mik azok, amiket véletlenül sem. Számomra a legnagyobb újdonság mind közül az volt, hogy egy pillanatra sem szabad lezárni a légutakat, hanem folyamatosan lélegezni kell, különben felszakadhat a tüdőd. Brr. A palacktalan „búvárkodásos” „tapasztalatok” ugye általában nem olyanok, hogy amint lebuksz már fújod is ki a nagy nehezen beszívott levegőt… De már ezt is tudjuk.

Reggeltől délután 2-ig ismétlés és új anyagok ismertetése volt immáron németül (Paconak részben én fordítottam, részben aztán előkerítettek egy franciát, aki spanyolul is tudott). Közben kaja, utána meg csobbantunk egyet. Pacoval egyből ki is próbáltuk a lagúna kb. térdig érő vizében a víz alatti kommunikációt (pl. nincs több levegőm), meg a szemüveg víztelenítését, amit valóban sokkal-de-sokkal könnyebb úgy csinálni, ha közben (a víz alatt) a hátadra fordulsz.

A szünetet követően kaptunk egy 40 kérdéses kvizt, amit mintegy elővizsgaként kellett felfogni, úgyhogy eléggé megnyugodtam, mikor 100%-os lett. Az oktató még kezet is fogott velem, mert állítólag még soha senki nem írta meg hibátlanul, a legjobb is csak 98% volt. Cserébe az éles vizsga csak 94%-os lett :-) Aminek egyrészt nagyon örültem, mert ezzel megnyílt az út a gyakorlati rész felé, másrészt meg ezek szerint egy anyagból spanyolul felkészülve németül elég jól le tudok vizsgázni. :-) Pacot, szegényt megtréfálta a teszt, mert 5 számolós kérdés – gondolom az amcsikra tekintettel – szerepelt méterben és lábban megadott változatban is. Ezt ő pedig nem vette észre, és mivel a „Recreational Dive Planner” nevezetű biztonságos merülési idő számító táblázatunk méterben volt, a nagy igyekezetében végül már teljesen leblokkolt. De némi bíztatásra mégiscsak a végére jutott, és neki is bőven megvolt a szükséges 75%. Ezzel mindketten egy nagy lépéssel közelebb kerültünk a PADI - Open Water Diver licensz megszerzéséhez. Eddigre ismét este lett, szóval leemeltem a pénzt az immár felszabadított kártyáról, és hazamentünk aludni.

Este még az erkélyen elméláztunk azon, hogy mekkora mázlink van a lakással és a környékkel. A búvároktató német srác ugyanis a boca chicai drognegyedben lakik, és mesélte, hogy éjjel megint lövöldözés volt. Mondtam, hogy lőni nálunk is szoktak, de csak a watchiman-ek, és azt is csak nagy ritkán, és fogalmam sincs mire. Erre elmesélte, hogy egy boca chicai barátja egyszer arra ébredt, hogy egy kést vág bele a betörő. Akit annak rendje és módja szerint gyorsan agyon is lőtt, a másik meg elmenekült. Aztán egy éjszakát a sitten töltött (ez itt standard, hogy mindenkit lesittelnek, amíg nem tisztázódik, hogy mi történt), majd mikor bebizonyosodott az önvédelem, fizetnie kellett 300 dollárt, és ment Isten hírivel. És állítólag ez kell, időnként le kell lőni egy-egy betörőt, és akkor aránylag sokáig nem jönnek újabbak. A német srác tömbjében is vannak fegyverrel alvók, ezért oda sem igen törnek be.
Erre az aspektusra már a cégnél is felhívták a figyelmemet, hogy ha majd autózok, tartsam bezárva a kocsit menet közben is, mert a piros lámpánál simán gazdát cserélhet a kocsi. Főleg, ha látják, hogy külföldi vezeti. Azoknál ugyanis nem kell kocsiban tartott fegyvertől tartani.
Harmadikként ott van Paco sztorija, aki ugye hét közben az értékesítőkkel járja a vidéket és a vevőket. Az autószerelő műhelyek pedig otthon sem a villanegyedekben vannak. Ennek kapcsán látott az utca túloldalán egy idősebb fehérembert egy kreollal vitatkozni. A fehér már indult, hogy beszálljon a kocsijába, mikor a kreol még beszólhatott valami durvát, mert sarkon fordult és lenyomott egy olyan sallert, hogy a kreol egyből padlót fogott, majd biztos-ami-biztos, még jól elkezdte rugdosni. Paco szerint még most is ott rugdosná, ha a kis kreol ekkor elő nem kapott volna egy stukkert… De lövés azért nem dördült…

Hogy ne ilyen szájízzel érjen véget ez a vidám beszámoló, hozzáteszem, hogy nekünk eddig semmiféle kellemetlen élményünk nem volt. És ráadásul szerintem ezen a hétvégén nevettem a legtöbbet. Nem utolsósorban azért, mert 2 hónap után végre volt kikkel szókincs-korlát nélkül beszélnem (2 német és 3 svájci a búváriskolában). Ezen a héten nagy események nem várhatóak, zajlik a szorgos munka, amihez immár munkatervet is készítettem, hogy mérni tudjam, haladunk-e vagy csak toporgunk körbe-körbe a feltárt problémák megoldásában. A hétvégén aztán lesz megint tánc, meglesznek az első próbálkozások a búvárfelszereléssel (de merülés még vsz nem lesz), stb, stb. stb. Az eredetileg 43-as vízicipő-feltételt a Meghívóban már „egyeztetendő”-nek tüntettem fel, mivelhogy cipő már nem kell. A tanfolyam kapcsán most bátran állíthatom, hogy bármiféle digifényképező vízálló tokkal (kölcsönbe) vagy a Nikon S4-esemhez nem létező búvártokkal egy életre belopja magát a szívembe a kedves látogató. :-)

   
     
  Vissza