DOMINIKAI BESZÁMOLÓ
Válassz ezek közül: Home Bevezető Beszámolók Heti fotók Egyebek
 
    2007. február 14.
Mientras hay lengua, hay hombre.

Már egy hete itt vagyok. Elszaladt. Ugyanakkor még mindig olyan, mintha most jöttem volna meg. De összességében igazán elégedett lehetek, hiszen semmi előzetes „félelem” nem igazolódott be.

Az első napokban a főnöknél laktam, aki nemigen tud angolul, csak a barátnője. Ez szuper volt, mert egész nap animáltak, de az ő részükről az egyszerű ok az volt, hogy a majdani lakásomban, amin egy spanyol kollegával osztozok, még nem volt ágyam. Rögtön az érkezés utáni reggel már mentünk munkába, ami náluk reggel 7-kor kezdődik. Ez nem volt annyira megterhelő, mint esetleg gondolnánk, hiszen a biológiai órám 7-kor már 12-t mutatott… De ez leginkább az éhségben mutatkozott meg, nem a frissességben :-)

Szombaton aztán nem dolgoztunk. Ez jó, mert tavaly, mikor itt jártam, még kellett nekik. Ehelyett jó sokáig aludtak, majd Cristóbal-lal, a főnökkel elindultunk reggelizni. Mivel itt nem szokás rövidgatyazni, farmert húztam, meg gombolós pólót, de hogy azért mégse’ süljek meg, a lábamra csak egy szandált vettem. Az útvonal igen vicces volt: elautóztunk egy bagel-eshez reggelizni, majd onnan egy praktiker-szerű hodályba, ahol megvettük az ágyamat. Azt egyből szállította is valaki, szóval autóba ültünk mi is, és mentünk megnézni a „lakásomat”. Onnan immár a spanyol lakótársammal (Paco) harmasban hazaautóztunk, hogy felvegyük a barátnőt (Ruth), aki viszont hiába vártunk az autóban ülve, mert addigra már ő is megéhezett, és elkezdett ebédelni. Szóval ki sem szálltunk, hanem elmentünk mi is enni egy pub-ba. Onnan elvittük az autót mosóba, ami úgy működik, hogy van egy giga sátor, alatta egy színpaddal, amin asztalok és székek vannak, meg egy bár is üzemel, tehát ott várja meg az ember, amíg megtisztul a kocsi. Ami nem két perc, inkább bő egy óra, hiszen hétvége van, és mindenki mosat. Itt kiderült, hogy Ruth még sokáig ellesz egy szépségszalonban, szóval az immár tiszta autóval átvágtunk a város másik sarkába egy tengerparti bárba „inni”. A bár pincérnőinek szemlátomást egyetlen kritériumnak kellett megfelelniük: 5-csillagos mellek és formás fenék. És nem a turisták miatt, mert a városnak abba a részébe nem járnak; tehát „csak úgy” :-) Itt elüldögéltünk estig, amíg Ruth elkészült. Elég sűrűn kell állítólag járnia, mert nem moshat csak úgy hajat, hiszen akkor a gondosan kiegyenesített haj tönkremenne. Tiszta szívás latinának lenni :-) Innen aztán végre beautóztunk az óvárosba, és a főtér spanyol éttermében vacsiztunk egy jót. Eddigre már piszok fáradt voltam. Egész nap spanyol vartyogás, amit alig vagy semennyire sem értek, aztán meg még nekem is ezen a nyelven kell közölnöm, ha van mit… Úgyhogy nem is bántam a nap slusszpoénját: Cristóbal ugyanis még elvitt volna mindannyiunkat bulizni egy klubba. Csak ezt nem mondta. Szóval miközben bankomatozott, megnéztem a diszkó kidobóemberét és mellette a táblát, hogy miminden tiltólistás. A T-shirt még érthető. De volt, ami nem, szóval megkérdeztem, hogy a szandál gáz-e :-) Szerencsére a spanyolon meg sima póló volt, szóval nem csak miattam ugrott a programpont :-) És így legalább alhattam.

A spanyolról azt kell tudni, hogy 40 éves múlt, kb 160 centi, és otthon egy Harley-val jár. Emellett tae-kwon-do (?)-zik, meg csúnyán beszél, de mindezek miatt egy rettentő szórakoztató valaki. És szerencsére semmilyen nyelven nem beszél. Tehát tanulok. Megtanított már arra, hogy lehet a cabrón-t, cono-t haveri alapon, meg durván is mondani, tehát azzal már mindenképp feltűnést tudok kelteni, ha egy étteremben esetleg hangosan lebuzizok valakit :-)

A spanyol egyébként továbbra is szép példákat szolgáltat a dyslexiára. A már korábban is ismert cocodrilo és társai mellé most mosolyogva fedeztem fel a milagro (csoda) kifejezés jelentését.

Végezetül pár szóban a lakásról. Bárkit szeretettel látok, és talán szállás-gondja sem lesz, ha bejelentkezik, lévén, hogy kettecskén lakunk egy giga lakásban. Nekem például nem csak saját szobám, de saját fürdőszobám is van. Meg persze Paconak is, de neki gardróbja is van. És még van egy teljesen lakatlan fürdőszobás lakrész. Meg persze mosó- meg rendes konyha, meg nappali. Ez utóbbi méretét nem voltam rest kiszámolni. Nagyjából 60 nm. És tök üres. Arra használjuk, hogy ott a bejárati ajtó, meg az erkély. Na jó, meg az egyik sarkában van a vacsorázóasztalunk :-) A városrészről meg csak annyit, hogy a szomszéd utcában lakik az elnök...

Sajnos ezeknél izgalmasabbat nemigen tudok így pár nap után írni. Tengerparton "csak" egyszer voltam eddig. Vasárnap. Na jó, pár szóban azért érdemes elmondani. Egy fa mólóra települt klub-étteremben voltunk, ahol a „stégnek” van egy belső „udvara” is, amiben van pár cápa, meg rája, meg egy teknős, meg mindenféle hal. Lehet őket nézni. Nemigen van hova menjenek, mert a víz kb. 1 méter mély, az „udvar” meg körbe van kerítve. Állítólag nem pusztulnak gyorsan. Sőt, a legutóbbi hurrikán kicsit meggyepálta a kerítést és akkor kereket is oldottak az akkori (mázlista) cápák :-) A víz fantasztikus kék. Közelről meg átlátszó. Az egyik csobbanásnál (merthogy ha már unja az ember a stégen árnyas asztalnál ücsörgést, akkor elmegy fürdeni) kint hagytam a szemüveget, így kipróbáltam a hírhedt bubble-goggle-technikát, és kb. 3 perc próbálkozás és finomítás után már teljesen jól látni a víz alatt! Hatalmas poén! Mindenki próbálja ki! A két tenyereddel (de elég kezenként 2-3 ujj is) „napellenzőt” csinálsz a szemed fölé, majd enyhén előrehajtott fejjel lemerülsz. Úgy a 2-3. próbálkozásra már nem szökik ki a levegő és a búvárharang-jelenség miatt tökéletesen látsz a víz alatt. Ha kiszökik a levegő – és ez a legnagyobb poén a dologban – egyszerűen fújsz pár buborékot az orrodon át, és megint ott a „harang”. Nagy vicc. Közben meg jönnek a halak és nézik, hogy mi a frászt csinálsz :-) Az egész nap olyan volt, mint egy balatoni salsa-tábor: sok-sok latin zene, tűző nap, víz és kaja. Legközelebb már táncolni is kéne :-)

   
     
  Vissza